what do you feel?
9 Jan 2011
28 Dec 2010
F▲UCK AND LEAVE ME
megbolondítasz teljesen.
Egyszer volt hol nem volt. Volt egyszer egy lány. Meg volt még sok rajta kívül, de most engedjük őt a középpontba. Volt egy lány, igen barna vörös aztán szőke is. Barna haja volt mikor megismerte. Vörös mikor megszerette. Szőke mikor megszerezte. Fekete még nem volt, de talán ha egyszer fekete lesz a haja el is veszti hirtelenjében azt az illetőt, akihez a történet szálai futnak. Érdekes. Hol is kezdjem? Mint minden lánynak neki is vannak barátnői, akik ugye szintén lányok. Legalábbis így lenne normális. Lányok akikkel vásárolni megy az ember, akikkel kávézik és újságot olvas, akikkel bulizni jár, vagy egy suliba mennek, aztán később elmennek együtt nyaralni, talán még a gyerekeiket is együtt babrálgatják és közben a férjüket csepülik. Barátnőkre nagy szükség van. Ha sírnod kell, vagy ha nevetni akarsz megállás nélkül. Mindenre jók tulajdonképpen, csak tudni kell bánni velük. Igen. És vigyázni kell, nehogy eltűnjenek az emberek között, mert ugye rengeteg ember lót fut az utcákon és sose lehet tudni... No meg ott vannak a fiúk. Minden lány szerelmes lesz, előbb vagy utóbb, mindenki maga kedve szerint. Valaki kicsit, valaki nagyon, valaki gyorsan, valaki lassan, valaki nem is tud róla.De lehet az ilyet tudni? Én ezt sosem tudtam felismerni. Most sem tudom, csak gondolom. De azt hiszem, biztosan gondolom, hogy szerelem már teljesen bekebelezett engem. Hiányoznak a csajok.
25 Dec 2010
merry christmas ♥
tonight everything is all right yes everything is right
im at home and thinking of you
it's christmas. i miss you so much ♥
23 Dec 2010
csak elkapni a pillanatot
Néha azt szeretném a legjobban, a szemem egy olyan géppé alakuljon át ami nem csak, hogy elkapja a tökéletes pillanatokat, de meg is örökíti őket. A maguk tökéletességében, hogy azt mások is láthassák. Amikor egy almát felszeletelek, amikor a macskámmal játszom, a tó fodrozódó vize és mi lányok és fiúk akik tánc óra után roskadtunk le a partjára egymás mellé pihenni kicsit. Ezekből a pillanatokból egyre kevesebb és kevesebb lesz. Átalakulnak, vagy mit sem változnak csak emberek tűnnek le életünkből és újakat ismerünk meg, és ezeket a perceket ők teszik mássá. Ott a tó partján pont erre gondoltam. De azt hiszem ez nem csak az én agyamon futott át. B vállára döntöttük a fejünket. Egy jó barát vállára. Nemsokára majd az élet mind másfelé sodor majd minket és nem tudhatjuk, hogy lesz-e még ilyen, vagy ehhez hasonló perc az életünkben...
Ugyanilyen biztosan nem.
Nem gondolok rájuk úgy, hogy örökre mellettem lesznek. Senkire sem merek már így gondolni. A szüleimre vagy a testvéremre? Rájuk talán, ha az Isten megadja azt nekem, hogy életemben nem vesztem el őket sosem, mert annyi baj van ma a világban, hogy a sok jajveszékelés és sírás között könnyen el lehet veszni. És ő. Akit úgy érzem a világon a legjobban szeretek. Rá hogy gondolok? Lehet majd benne is csalódom, sok nagy szerelem fulladt már annál is nagyobb katasztrófába. Mégis olyan varázslatos minden vele töltött pillanat, ha odafigyelek ezek részleteire különösen. Tudom, hogy szeret.
Efelől nincs kétségem.
Nekem egy nagyon fontos személy ő az életemben. Mert amióta megláttam tetszik. Amióta megismertem kedvelem. Minél többet láttam annál jobban tetszett. Minél többet beszéltem vele annál jobban kedveltem. És hogy mi történt ez alatt az idő alatt? Sok minden más. Egy másik személyt is meg kell említenem. Nem hagyhatom szó nélkül, mert ő is lényeges szereplője a történetemnek. Azt olvastam egy könyvben, hogy az embernek a lelke egy de mégis több részből áll. Az egyik bennünk él, minden emberben. Erről a részről tudunk, ezt irányítjuk tudatosan. És a másik rész? A másik "felünk" ott pislákol, abban az emberben, akit nekünk szánt az ég. Ijesztőnek tűnhet, hogy egy ember, aki olyan kis csepp ebben a hatalmas tengerben, hogyan találja meg a másik felét. Három milliárd másik "fél". Tömérdek lélekdarab. Melyik az enyém?
Ha megtalálod szerencsésen a lelked másik felét, vigyázz, hogy sose veszítsd el. Jóban rosszban, ha nevettek, ha sírtok. Szükséged van rá és neki is szüksége van rád. Nem találsz mást, aki jobbat nyújtana nála. Így majd meglátod, nem csak a saját lelked felett van "uralmad". Nem csak a benned lévő lélekdarabról kell gondoskodnod, hanem róla is. Mert ha őt bántod, majd érezni fogod, hogy az neked is fáj. Ha téged bántanak, ő is szenved tőle. Ha te nevetsz, veled nevet ő is. És már nem csak te leszel, és ő lesz. Ti lesztek. Ti. Közösséget alkottok. Eggyé váltok. Fantasztikus érzés. Úgy gondolom van amit már ebből megéltem. Bár még szörnyen fiatal vagyok. Azt gondolom nekem ez adatott.
Akkor éltem át először milyen erős, az a "másik" amikor először ült le mellém. A kezét a térdemre tette. Csak úgy. Ha még reszketett úgy térd mint az enyém akkor! Pedig, akkor úgy gondoltam más után vonzódom. Mást kedvelek. De ő. Remélni sem mertem. Olyan szép volt nekem, olyan furcsán csípett a levegő mindig. Legbelül éreztem, ha belépett velem egy helységbe, nem is kellett hozzá az ajtóra pillantanom. És tudtam, hogy nem az enyém, hogy messze áll tőlem. Valószínűleg másért dobog a szíve. Elképzeltem. Milyen lenne... Milyen lenne ha értem lüktetne benne a vér? És én is neki adhatnám egészen magamat. De az embernek felesleges gyötörnie magát, ugye? Dante. Dante jutott eszembe. Mennyire szerette Beatrichét. Pedig csak nézni tudta a lányt, de már első látásra tudta a fiú, hogy nem csak egy lányt néz, hanem a LÁNYT. Pokolra szállt érte, bejárta azt és a túlvilágon is csak a lányra gondolt. Ez szerelem. Ez hatalmas és bizony ez mozgatja a Napot és minden csillagot.
Én pedig Őt néztem. A fiút.
Mátét. ♥
19 Dec 2010
17 Dec 2010
16 Dec 2010
Subscribe to:
Posts (Atom)